“Azt, hogy azzá lettem, aki vagyok, nem bántam meg.”
(Nagy Attila)
Extraszensznek születni kell. Esetleg valami nagy dolgonak kell, történnie ahhoz, hogy ekkora fordulatot vegyen az élet. Legalábbis ilyen esetekről lehet olvasni, hallani. Attila azonban egy teljesen másfajta sztorit mesélt el. Egy debreceni vállalatnál dolgozott, műszaki területen. Esze ágában sem volt hihetelen jelenségek közelébe kerülni, mivel nem is hitte, hogy ilyesmi létezhet. Persze kíváncsi ember volt, mint mi mindannyian.
“Megtanítjuk a hetedik érzék használatára.”
Ez állt a hirdetésben. A kilencvenes évek közepén járunk, amikor még mint anyagba ragadt ember, a számolás tudójaként éltem. Megálltam egyik kezemben az újsággal, a másikkal pedig követtem a számolást, megérintve a számba vett érzékszervet.
– Látás, egy, – böktem a szememre, – Tapintás, kettő. – simítottam meg a kézfejem, – Szaglás, három, négy az ízlelés és még ott a hallás, azaz öt. Bárhogy törtem a fejem, nem találtam többet. Gondolkozni kezdtem a hirdetésen. Mivel akarnak beetetni? Na de, ha nem jelentkezem, akkor meg bosszantani fog, hogy mi is lehet a hetedik. És már tárcsáztam is.
– Halló!? A hirdetés miatt telefonálok. Érdekelne a tanfolyam, de előtte azért szeretnék tájékozódni, hogy miről is lenne szó. – és már füleltem is, várva a válasz olyan részét, ami talán turpisságot árul el a dologgal kapcsolatban.
– A hat érzékszerven túli érzékelést tanítjuk meg egy öt napos tréningen. – szólt egy kellemes női hang a telefonba, majd megadta a tanfolyam helyét és kezdésének időpontját. Egy pár percig töprengtem azon, hogy most vajon hagyom magam megrövidíteni pár ezressel, vagy valami nagyon klassz dolgot kapok. De győzött a kíváncsiság és elmentem a megadott időben a megadott helyre.
Felváltva dolgoznak az első debreceni ESP Tréning résztvevői
Rögtön odalett a bizalmam
Nyár volt, az iskolák a szünet miatt zárva. Egy iskola tantermébe hívták a jelentkezőket. Öten voltunk. A bizalmam ettől oda is lett. – Ha ez egy jó dolog, akkor miért nincs több ember? – kérdeztem magamtól, majd beletörődve leültem az egyik padba.
– Sziasztok! Tóth Emese vagyok, a társam pedig Lengyel Sándor. Szándékunk az, hogy szűk egy hét alatt megtanítsunk benneteket a hetedik érzék használatára. – mondta mosolyogva Emese, de még a hangja is mosolygott.
Egy rövid kis összefoglaló következett arról, hogy mi is fog történni ebben az öt napban. Mi, a kétkedő tanoncok meg csak hallgattunk. Közben, mint utólag kiderült, mindegyikünkben gyűltek a kérdések. Tudod mi volt a furcsa? Mire a tényleg rövid, de annál tömörebb előzetest meghallgattuk, már egyetlen kérdésünk sem maradt. Mintha belénk láttak volna.
A felvázolt tematika szerint azt vállalták, hogy a tanfolyam végére megtanulunk csukott szemmel olvasni. Ez számomra képtelenségnek tűnt, de olyan meggyőződéssel beszéltek róla, hogy nem tudtam felállni és otthagyni őket. A kíváncsiságom is maradásra késztetett.
A végeredményhez viszonyítva az első napra kapott feladatok nem tűntek nehéznek. A fali táblát két vonallal négy részre osztották számunkra, majd az egyik negyedbe rajzoltak egy kis jelölést. Bekötött szemmel erre a megjelölt negyedre kellett rámutatnunk.
Majd egy kis grafikont rajzoltak fel, amit végignézhettünk. Ezután újból bekötöttük a szemünket és a krétát végig kellett húznunk a görbén, a lehető legkevesebb eltéréssel. Meglepő volt, hogy ezek a dolgok egészen könnyen mentek.
Megmagyarázhatatlan élmények
Ami nagyon furcsa volt számomra, hogy másként telt az idő. Úgy éreztem hosszú órák teltek el a kezdéstől, és már közeleg a napi okításunk vége, amikor egyszercsak közölték, hogy itt a félidő, tartunk egy kis szünetet.
A többiek az élménnyel voltak elfoglalva. Elemezni próbálták a tapasztaltakat, és megosztották egymással, nagy lendülettel, hogy mondandójuk még beleférjen a szünet rövidke idejébe. Nekem is döbbenetet okozott ez az egész. Úgy éreztem magam, mint aki kilépett a megszokott, fizikai törvényekkel leírható világból.
– Milyen emberek lehetnek azok, akik ilyen dolgot tudnak oktatni? – szólt az első, csupán magamban feltett kérdés, amit számtalan követett. Nagyon elbambulhattam a szemlélődésben, mert arra kaptam magam össze, hogy ott állnak előttem. Ugyanazzal a megnyugtató, meleg mosollyal az arcukon, amit a kezdésnél figyeltem meg.
– Eddig tetszik, amit próbálgattunk? – kérdezték. – A vízzel nem vicceltünk! Tényleg igyatok sokat, mert ha nem teszitek, a túlterheléstől megfájulhat a fejetek, sőt hányingeretek is lehet. Természetesen igazuk volt. Ahogy valamelyikünk hanyagolni kezdte a vízivást, máris szédelegtünk.
Attila találatai nagyon gyakran voltak pontosak (videófelvételről készült fotó)
Se lát, se hall, mégis odatalál
Az összes feladatot bekötött szemekkel csináltuk. De hogy még a hallásunkra se alapozhassunk, igen hangos zene szólt. Így tényleg nem maradt semmi, ami a segítségünkre lehetett volna.
A leírt körülmények között papírgalacsinnal kiütőztünk, ahogy annak idején tornaórán a labdával. Az asztalra bárhová letett tollat felvettük két ujjal, de úgy, hogy az ujjaink pontosan álljanak közben, ahogy azt a toll megfogása kívánta. Az egyenként elénk helyezett, négy különböző formájú és egyenként négy különböző színű, azaz tizenhat eltérő, kis formát fel kellett felismernünk.
De voltak olyan feladatok is, ahol az egész termet kihasználtuk. Az egyikben például a terem bejáratától elindulva labirintust építettek padokból, ami elhaladt egy-egy plafonról lelógó neonlámpa alatt. Ezen a keskeny rámpán kellett végigmennünk úgy, hogy nem esünk le, és persze a kellő helyen lehajtjuk a fejünket, hogy elférjünk a lámpa alatt.
Nagy Attila egy jól megpakolt hátizsákot visz
Visszanéztük magunkat a felvételeken
Majd jött az utolsó nap. Erre a napra volt kitűzve, hogy vakon újságot olvassunk. Persze nem az apró betűs részek hibátlan érzékelése volt az elvárt minimum. Mindenki elégedett volt azzal, hogy a főcímek elolvasásával kezdtünk hozzá.
Az újságolvasás és a tanfolyam végét záró vizsgafeladatok után, visszanéztük a dokumentáláshoz készült videófelvételeket. Felváltva jött a megdöbbenés és a kacagás, mindenkinél. Természetesen voltak bakik, amelyek tudtunk nélküli, mókás mutogatásokkal kiegészítve kerültek rögzítésre. De összességében meglepő volt, hogy a feladatokat kilencven százalékot meghaladóan teljesítettük.
Megpakolták a hátizsákom
Ez a kis tanfolyam, Dr. Tóth Emesének és Lengyel Sándornak köszönhetően, megadta a kezdő lökést ahhoz, hogy ne tagadjam, hogy elfogadjam egy másik világ létezését is, amely az újdonságával teljesen magával ragadott. Semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy ez a két remek ember olyan könnyen eltűnjön ez életemből, a szemináriumaikon folytattam a tanulást.
Ők voltak azok, akik elindítottak, jól megpakolva a hátizsákom! És jól csinálták. Olyannyira jól, hogy amíg a könyvem Amerikába tartott hozzájuk, addig onnan egy ember hozzám. Azért, hogy meggyógyítsam.
“Gyógyítok!” Az eredmény…? Segíteni tudtam daganatosokon, gyermektelen párokon és másokon. Ezért mindig hálával és szeretettel gondolok tanítóimra!
A cikkben szereplő program mai megfelelői a mai tréningek és szemináriumok. Miről szólnak?
Mik ezek a tanítások a természet rendszereiről, a szerelemről, a sikerről és az ember útjáról?
Lengyel Sándor rendszereket, hálózatokat épít tanítványai számára. Megtanítja őket harmonikusan, magas tűréshatárokkal, és másokért is felelősen dolgozva élni.
Megmutatja, hogy mi is az Élet valójában, és hogyan lehet benne megkapni még a legbonyolultabb válaszokat is.
Eljuttatja tanítványait az olyan kérdésekig is, hogy létezésüknek mi a célja, szerepe, hogyan teljesíthető be, mire van hozzá szükség, és milyen jövő építhető fel a fejlődésük eredményeiből. De azt is, hogy egyáltalán miért is kell elkezdeni sokkal hatékonyabban fejlődni.
“Célom, hogy a természettől fakadó, az élethez valóban fontos tanítások követésére erősödjön az emberek vágya. Szeretném megértetni, hogy az egyéni céljukhoz is ezen keresztül juthatnak el.” Lengyel Sándor
“Egy valódi tanítás befogadásához az élet szeretete adja az erőt. Az együttműködés és a megértés fejlődése pedig járhatóvá teszi ezt a nehéz utat.” Dr. Tóth Emese, Lengyel Sándor társa
Nagy Attila itt szereplő visszaemlékezése, a 2015-ben megjelent Játszó- vagy csatatér című könyvében található, sok hasonlóan érdekes történettel együtt.
A könyv ezen a címen rendelhető meg: hatrabu@freemail.hu
Lengyel Sándor legintenzívebb kurzusa jelenleg ez:
https://www.youtube.com/watch?v=OHbIZuEHVGc&t=1s
