EOS

– Milyen típusúak ezek a szemináriumok?

Intenzív, gyakorlat-orientált programokon és előadásokon veszünk részt, kellemes légkörben, jó társaságban. Laza a hangvétel, tegeződünk, pedig a korosztály széles. Az intenzitás ellenére nagyon jó a feltöltő, pihentető hatása is.

– Miről fog szólni a következő szeminárium?

Az életben előforduló, a hallgatóság érdeklődését felkeltő vagy az általuk feltett kérdésekkel foglalkozik, a spirituálison és a társadalmi-üzleti kiteljesedésen keresztül.

– Mit csinálunk késő éjszaka?

A programunk nagyon sűrű szokott lenni, éjjel és nappal is. A késő esti programok különösen népszerűek, mert ott több idő van dolgozni egy hosszabb folyamaton, és ide ezért a legérdekesebb programok kerültek.

– Mire jók ezek az EOS gyakorlatok?

Teljesen új szemléletet és képességeket érünk el ezekkel a gyakorlatokkal. Valamennyi gyakorlatnak konkrét célja van, amit fejleszteni tudunk vele.

– Ennek köze van a valamilyen szektához vagy közel áll ilyesmihez?

Összetartóbb közösséget alkotunk, de rossz értelemben vagy vallási értelemben ezt nem lehet szektának tartani, még senkit sem ettünk meg, nem vettük el a pénzét vagy a magánéletét. De a bizalomhoz meg kell ismerni Sándort is, aki azon kevés tanítók egyike, aki szabad utat ad, és nem kritizál más módszereket vagy előadókat.

– Lehet jegyzetelni előadás közben?

Igen, sokan szoktak jegyzetelni a mobiljukba vagy füzetbe. Olykor ez nagyon hasznos, máskor pedig csak kényelmesen hátradőlünk és csak figyelünk, hogy jobban koncentrálhassunk a látható, hallható és érdekes módon, nagyon is érezhető történésekre.

– Kényelmes lesz az ülőhelyem?

Nagyon kényelmes babzsákokon ülünk, vagy félig fekszünk, melyhez takarót és párnát is biztosítanak. Erről is híresek ezek a programok.

– Muszáj nekem is szerepelni mások előtt?

Dehogy muszáj. Amikor felkészültél rá, akkor idővel megkapod a lehetőséget, és beugorhatsz a mélynek látszó “vízbe” is. Semmi sem kötelező. Sándortól úgy tanulhatsz a legtöbbet, ha figyelsz és magadtól megjön hozzá a kedved.

– Visszahúzódó vagyok és nem szívesen kérdezek vagy szerepelek nagyobb társaság előtt. Sándorral négyszemközt is tudok beszélni?

Igen, természetesen, egyeztethetünk időpontot személyes konzultációra, azaz coachingra is.

– Mennyien szoktak lenni egy szemináriumon?

Általában 60 feletti létszámok vannak.

– Egyedül mennék, de akkor nem fogok ismerni senkit. Ott egy összeszokott csapattal kell lennem vagy újak is lesznek?

Van egy jó társaság, akik folyamatosan Sándorhoz járnak szemináriumra és egyéniben is. Rajtuk kívül mindig van sok teljesen új résztvevő is. A régiek sokat segítenek nekik. Nagyon gyorsan megszokják egymást.

– Miről szól ez az egész?

Sándor épít egy új és izgalmas utat, amin magával visz minket. Az EOS módszert használja, ami tudományosan megalapozott és már sokszorosan bevált. Ezt tanuljuk meg használni, hogy jobban érthessük a világot, egymást és magunkat. Sokat és teljesen másképpen kezdünk élni általa, és nagyokat változunk. Pont ez tart minket itt, hogy ilyet eddig sehol sem tapasztalhattunk. Ezekről inkább csak beszélni szoktak, míg itt ezt megkapjuk és még kontrollálni is tudjuk az eredményeinket, vagy akár le is vizsgázhatunk.

– Lehet itt személyesen is kérdezni Sándortól?

Igen, szokott adni rá lehetőséget. Ilyenkor érdemes feltenni minden téged érdeklő kérdést. Ő úgy is érteni fogja, ha nem akarod túl személyessé tenni mások előtt. A válaszai hasznosak lesznek számodra, de mások számára is.

– Miért fotóznak folyamatosan és miért vesznek videóra?

Sándor tudása és munkája egyedülálló, és folyamatosan kutat, előrehalad, fejleszti a saját rendszerét és életét is. A saját munkáját dokumentálja a fotókkal és a felvételekkel, de az előadásaival is. Nekünk is jó, amikor engedélyével visszanézzük saját magunkat, vagy újra meghallgathatunk egy-egy előadását.

– Gattyán György ott lesz a szemináriumon?

Gattyán György csak zárt körben szokott oktatásra járni, de egy ideje szünetet tart ebben is. Az utóbbi években járta a világot, ritkán volt Budapesten, de Sándor sem Budapesten él, csak a szemináriumokra utazik ide, Los Angeles-ből. A nyitott magyar szemináriumokon ezért nem találkozhatsz mindenkivel, aki ide járt vagy jár. Néhányan azonban itt lesznek, akikkel beszélgethetsz a számodra érdekes sztorikról, emberekről vagy felteheted a kérdéseidet az előadások megfelelő részében is.